Hozzávalók: 80 dkg marhafelsál,
1,5 kg burgonya, 30 dkg füstölt szalonna, 15 dkg vöröshagyma, 3 dl tejföl, 3 dl
tej 12 dkg-nak megfelelő zsiradék és igény szerint só, bors, mustár és piros
paprika.
Elkészítése: A hússzeleteket
sózzuk, borsozzuk, vékonyan mustárral bekenjük és a zsiradékban, szeletenként
átsütjük. A csíkozott szalonnát is kisütjük, és a visszamaradt zsírral egy
tepsit kikenünk. Ebbe alulra elterítjük a szalonnát, rá a 1,5 cm-re karikázott
krumplit, karikázott vöröshagymát, sózom, borsozom, fűszerpaprikával meghintem,
majd az elősütött húsok felével beborítom. Ezt az egészet még egyszer
megismétlem. A tejfölt és a tejet egy csipetnyi piros paprikával színezem és
ráöntöm az egészre. Sütőben, közepes lángon egy, egy óra húsz percet sütöm, de
minimum addig, míg teteje szép piros nem lesz.
Tálaláskor: kockázva adagolom a tányérokra,
zöldfélékkel, paradicsommal, paprikával díszíthető. Minél többszínű a díszítés
annál gusztusosabb!